Zománc Bisztrócska

“Azért nyitottunk éttermet, hogy összehozzuk az embereket.” (Szőke Zsolt, a Zománc Bisztrócska társtulajdonosa)

Van egy étterem a Balaton-felvidéken, amit tulajdonosai azért nyitottak, hogy újra összehozzák az embereket, leültetve őket egy asztalhoz, visszaadva számukra az együtt töltött idő értékét. Akárcsak régen a nagyinál, itt mindenki szívesen látott vendég. Jól érzi magát a városból érkező, nyakkendője szorításából szabaduló öltönyös irodista éppúgy, mint a környéken bicikliző turista, vagy az elfoglalt, de gyermekeinek minőségi ételt adni akaró szülő.

Szőke Zsolt és Jónás György tulajdonosok felismerték a sallangmentes, házias konyha iránti igényt, és képesek méltó helyszínt biztosítani a szuvidvilágban megcsömörlött, a túlcifrázottságot elutasító, és az újragondoltságot érteni nem akaró vendégek számára. Manapság kevés az olyan hely, ahol az ember ehetne egy jó szalontüdőt, pacalt vagy akár egy becsületes pörköltet, hisz ezek az ételek idővel lekoptak az éttermek étlapjáról, vagy csak újra- és újragondolva jelennek meg azokon. Megfizethető áron, helyi receptek alapján főznek, de nem kizárólag helyi alapanyagokból, hisz lehetetlen mindent magas minőségben, a régióban beszerezni. A borok azonban (egy kivétellel) az étterem húsz kilométeres körzetében található borászoktól (Gyukli, Zelna, Skrabski, Pállfy) érkeznek, a szörpök az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület tagjaitól származnak, aminek a Bisztrócska is tagja.

A hajdani vászolyi kocsma és közért épülete 2016 nyara óta ad otthont a Zománcnak és azoknak, akik azért jönnek a Balatonra, hogy helyi ételeket egyenek, megfizethető áron. Egyszerű, de minőségi “bisztrócska”, amely nem akar többnek látszani, mint ami. Akárcsak régen itt ma is forrásvízzel főznek, helyi és szezonális alapanyagokból készítenek kiváló ételeket. Itt a tulajdonos folyamatosan jelen van, együtt él a hellyel. Itt tudják a törzsvendégek nevét, kérdés nélkül ismerik szokásaikat. Náluk úgy érezhetjük magunkat, mint hajdani vendéglőkben.

“Mibe tálaljuk az ételeket? Miből ettél mamádnál annak idején? Zománcos fazékból kanalaztuk a pörköltet, igy lenne a neve: Zománc.”

A Zománc története 15 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Jónás György először meglátta a vászolyi lepusztult kocsma épületét és meglátta benne a lehetőséget. Az akkor az ország legnívósabb rendezvényeinek catering felelőse az innen kőhajításnyira található Dörgicsén találkozott az értékesítőként dolgozó Szőke Zsolttal, és fogalmazták meg együtt a gondolatot: “tök jó lenne itt egy vendéglőt csinálni”. A gondolatból akkor kezdett cél lenni, amikor az üzemeltető visszaadta a kocsmát, és a két teljesen különböző háttérrel rendelkező vállalkozó szinte gondolkodás nélkül csapott le a lehetőségre. 2016 január 15-én kapták meg a kulcsokat, és az egykor szebb napokat látott kocsma rozzant székein üldögélve találták ki a koncepciót. Normális ételek, normális adagok. Nem kell a szuvid, sem az újragondolás, hisz egy, a Balaton partjától hat kilométerré található, alig kétszázas lélekszámú faluban nem ezeket a dolgokat keresi az ide látogató. Egész évben nyitva tartó éttermet akartak, nem szezonbüfét.

“Feltettünk rá mindent. Tavaly nyolctól négyig csináltam a munkámat, majd felkötöttem a kötény és jött a: Jó napot kívánok, mit hozhatok?”

A berendezési tárgyak nagy része családi ereklye. A teraszon található világítótesteket lomizták a nyitás előtti fagyban, új életet leheltek nemcsak ezekbe a rozsdás, rossz állapotban talált tárgyakba, hanem a helybe is. Nem látszik ugyan, de fillérekből van a design, és pont ettől önazonos, ettől egységes a kínált ételekkel, a hagyományos vendéglátást képviselő kiszolgálással. Öt-tíz naponta írják újra az étlapot, megtartva néhány állandó elemet, amelyek a kínálat alapkövei. Induláskor csak öt főétel szerepelt a nagyon rövid étlapon és mindössze négy asztal a mostani étterem hosszanti szárnyában. Március végére időzített nyitás előtt az épület másik részében található közért is bezárt, megteremtve a bővülés lehetőségét.

“Itt február 28-án még párizsit árultak, rá egy hónapra pedig pörköltet szolgáltunk fel zománcos edényekben.”

A kis kapacitás és vendégtér nem tette lehetővé a tavalyi egész éves nyitvatartást, de idén az őszi-téli időszakban is várják vendégeiket. A magas színvonalat meghívott borászok (Pálffy Gyula, Barabás Barna) és vendégséfek (Bíró Lajos, Ruga Endre) emelik tovább a főszezon elmúltával.

Ők felismerték, hogy az emberek többségének elege van a túltolt ételekből és helyekből. Nemcsak a szálláshelyek, de az éttermek tekintetében is olyannyira hiányzó középkategória úttörői lehetnek, megmutatva azt, hogy igenis lehet minőségi, piroslábosos konyhát csinálni a Balatonon.

Ocsovai László