A negyven fiatal borász összefogásával működő Junibor Egyesület szeptember 28. és október 1. között, immáron ötödik alkalommal veszi bortokba a Bazilika előtti Szent István teret. A jövő borászgenerációjának szakmai fejlődését segítő szervezet nem titkolt célja, hogy párbeszédet folytasson saját generációjával, és elkötelezze annak tagjait a kulturált borfogyasztás és borkultúra irányába.
Junibor
A Junibor – Fiatal Borászok Egyesülete 2008-ban alakult és 40 év alatti borászokat tömörít megívásos alapon. A jelenleg 33 család, 40 borász alkotta szövetség tagjai folyamatosan segítik egymás szakmai fejlődét annak érdekében, hogy a fogyasztók által szerethető borokat készítsenek. Vannak köztük sokadik generációs borászok, akik borász családba születtek, de olyanok is, akik maguk kezdtek bele a szőlőtermelésbe és tapossák ki saját pincéjük útját. Saját tapasztalataik, illetve a több generációs borászok esetében a családi útmutatást követve szigorú elvek betartásával készítik boraikat, melyeket egy évente egyszer megrendezésre kerülő sétálókóstoló alkalmával mutatnak be a nagyközönségnek.
V. Junibor és Gasztroünnep
A Junibor nemcsak egy egyesület, hanem baráti társaság is, ami a Junibor és Gasztroünnepen különösen tettenérhető. A borászok délutáni fogadóórái kötetlen hangulatban zajlanak, ahol a vendég egy perc alatt beleolvadhat a borászok szakmai megbeszéléseibe. A kóstolás itt inkább hasonlít baráti borozgatáshoz, mint feszélyezett hangulatú eseményhez. A borászok világlátottságát, ugyanakkor a családi tradíció tiszteletét is megmutató tételeik kóstolása közben mindenki megtalálhatja a maga számára leginkább tetsző borstílust, fajtát és borászatot anélkül, hogy ezért be kellene járnia az egész országot. A laza és kötetlen hangulat elősegíti, hogy korábban csak magunkban megfogalmazott kérdéseket is feltegyünk magának a borásznak, illetve elsőkézből kapjunk információt az aktuális szüretről és a jövőbeli tervekről.
„A legfontosabb számunkra, hogy egymást segítsük és ez által egyre jobb és a fogyasztók által szerethető borokat készítsünk. A saját tanulásunk és továbbfejlődésünk mellett nem titkoltan azt is szeretnénk, ha a saját generációnkat meg tudnánk szólítani a kulturált borfogyasztás és borkultúra ügyében, így nagy hangsúlyt fordítunk az ifjú borfogyasztókkal való kapcsolattartásra.” (Hernyák Tomi, a Junibor elnöke)
“Ez nem munka, hanem egy gyönyörű feladat és mindig arra gondolok, mennyire nagyszerű, hogy egy ilyen ügyben úttörők lehetünk. Az egész DiVino sztori a fiatal magyar borászokat tömörítő Junibor Egyesülettel egy olyan komoly történet, hívószó és üzenet, amihez jó tartozni.” (Miklós Csabi)
Az esemény részletei
Nyitvatartás: szeptember 28. : 16:00 -24:00, szeptember 29-30., október 1. : 12:00 – 24:00
Helyszín: Budapest, Szent István tér
Programok: minden nap 19:00-21:00 Borász fogadóórák a téren, valamint naponta kétszer CEWI-VinCE rapid kurzusok
Kiállítók: 33 Juniborász saját pulttal, DiVino Borbár, gasztrokiállítók (Kishusom, Digó Pizza, The Box Donught, Zing Burger, Reinpold’s Kolbice, Bolka) és még sokan mások
További információk:
Junibor és Gasztroünnep weboldal
Facebook esemény
A Junibor Egyesület tagjai
Gere Andi, Gere Zsolt, Hernyák Tomi, Miklós Csabi, Bolyki Jani, Bukolyi Marcell, Gál Tibor, Vesztergombi Csaba, Árvay Angi és Szabolcs, Pfneisl Katrin és Birgit, Franz Reinhard Weninger, Stefan Wille-Baumkauff, Kardos Gábor, Laposa Zsófi és Bence, Konyári Dani, Jekl Flóra, Kamocsay Ákos, Jandl Arnold, Dúzsi Tomi és Bence, Kiss Gábor, Sebestyén Csilla és Csabi, Demeter Endre, Szepsy István, Takler Andris, Frittmann Peti, Prácser Hajni és Miklós, Kis Tamás, Heimann Zoli, Bussay Dorottya, Kovács Tomi, Gál Peti, Figula Misi, Babiczki László
A JUNIBOR és Gasztroünnep társsszervezője a DiVino, ahol csak a Junibor Egyesület tagjainak borai kaphatók, valamint a VINCE Magazin.
Ocsovai László