5,350Ft -tól / palack

Könyves Kálmán utca 62., Tarcal, Tokaji járás, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 3915, Magyarország
2,990Ft -tól / palack
Berecz Stéphanie francia származású borász számára hosszú út vezetett a Loire-völgyéből Tokaj-Hegyaljára. Egyénisége, kitartása azonban a hazai borásztársadalom meghatározó tagjává tette az elmúlt több, mint húsz év alatt. Diploma előtt, nyári gyakorlatra érkezett a Disznókő, Tokaj pincészethez, és a sors úgy hozta, hogy a két hónapos kiruccanásból tíz évnyi, rengeteg tanulással járó kemény munka lett. Férjével – Berecz Zsolttal – 1998 óta foglakoznak saját szőlővel, amit kezdetben értékesítettek és nem tervezték, hogy egyszer saját bort készítenek majd.
A szőlész-borász házaspár azonban 2002-ben belevágott az ismeretlenbe, olyasmibe amivel korábban nem próbálkozott senki. Tarcalon Furmintból és Hárslevelűből egyedi bort készítettek, megmutatva ezáltal, hogy löszös talajról is lehet legalább olyan szép tételeket alkotni, mint vulkanikusról.
A Váti, Lónyai, Kassai és a Farkas dűlőkben található területek jelentik az alig hét hektáros birtok magját, melyről évről évre kiváló egyensúlyú, egyedi borok kerülnek ki.
Számtalan egyéb elismerés után a máig szerény, és lenyűgöző személyiségű Stéphanie-t 2014-ben a Borászok Borászanak választották.
További információk:
https://tokajkikelet.hu/
Facebook
Instagram
Célunk olyan Tokaji borok termelése, mind száraz mind édes borok esetében, amelyekben a dűlők, szőlőfajták egyediségei, karakterei szépen megmutatkoznak, elegánsak és tartalmasak, nagykövetei a Tokaji boroknak. (Berecz Stéphanie)
Fotók:
Balkányi László / László Balkányi Photography
Ocsovai László / Gastro Turismo
Owning a home is a keystone of wealth… both financial affluence and emotional security.
Suze Orman