
Kastély tér 6., Óváros, Tata, Tatai járás, Komárom-Esztergom megye, 2890, Magyarország
5,100Ft -tól / főétel
Pesti Istvánról szinte tudomást sem vett a szakma egészen addig míg Bábel konyháját a Tantira nem cserélte. A Michelin csillag cél volt az előbbi, és eredmény az utóbbi helyen, egészen addig míg a vendég volt az első. Amikor ez megváltozott, István a tatai Platánba igazolt abban a hiszemben, hogy “a vidék lesz a következő lépés a vendéglátásban.” Igaza volt. Tatának, a környezetnek megvan a maga spiritualitása, ami lehetőséget teremt egy egyéni és emberközeli gasztronómia megteremtésére. A legszebben tálaló magyar séfet a Gault&Millau ‘Az év konyhafőnöke’ címmel jutalmazta, elismerve azt a munkát, amit eddig a magyar gasztronómiáért tett, és tesz nap mint nap. Hála neki és az általa vezetett csapatnak, a Platán mára a három legjobb vidéki étterem egyike lett és a 2020 őszén megújult enteriőrrel az egyik legotthonosabb is. Étlapjuk folyamatosan változik az éppen elérhető szezonális alapanyagok függvényében, melyeknek nagy része környékbeli gazdáktól, illetve saját konyhakertjükből érkezik. Minőségi vendéglátás nyugodt, vidéki környezetben, kiegészülve a megújult Platán Udvarházzal.
A 2020 tavaszán felújított Platán Étterem ma már Platán Bisztróként működik tovább megújult arculattal és otthonosabb hangulattal, ahol a romantikus vidéki stílus és a kockás terítő is új értelmet nyer. A tóparti Platán Bisztró a gasztronómiai íz utazáson felül további íz élményt is kínál vendégei számára. Saját cukrászata elsősorban a francia desszertek világába kalauzolja a vendégeket. A László Tamás vezette cukrászat célja a lehető legjobb és szezonális alapanyagok felhasználásával, folyamatosan megújuló technikákkal, változatos forma és látvány világgal meglepni a desszertek kedvelőit.
További információk:
https://platantata.hu/
Facebook
Instagram
A vidéki vendéglátás képes olyan minőséget képviselni, amelyre méltán lehetünk büszkék. (Pesti István)
Fotók: Ocsovai László / Gastro Turismo
Owning a home is a keystone of wealth… both financial affluence and emotional security.
Suze Orman