Páskom

“Hitelesség és arányosság. Én ezekben hiszek, ezen múlik minden.” (Mosberger Mihály, a Páskom tulajdonosa)

Mosberger Mihály nem nevezhető gasztro-vállalkozónak, de valahol mégis az. Nem volt soha az a tipikus asztalhozjáró ember mégis képes volt sikerre vinni egy éttermet és egy egykori lucernaföld közepén létrehozni egy vendégházat, melynek a csodájára járnak szerte az országból. Sokmindennel foglakozott, de itt, egy három ház által keretezett gyepen találta meg azt ahová igyekezett, azt amiben örömét leli. Ösztönös története ezer szállal kötődik a Fülöp-hegy lábánál található településhez, az itteni emberekhez. Lajoskomárom talán úgy tűnhet, hogy a világ végén van, de számára ez a hely a világ közepe. Itt, a Balaton déli partjától 25 km-re, a Mezőföld közepén, piciny présházak és szőlőültetvények mellett találtuk meg a nyugalom szigetét, a helyet ahol igazán fel lehet töltődni. Az itt élők számára ez teljesen természetes és sokszor maguk is meglepődnek rajta, hogy a flaszterről érkezőknek mekkora élmény itt lenni.

“Ez a három ház csak azért épült, hogy a gyepnek meglegyen a kerete.”

Beleestek egy faluba, ahol első látásra nincs semmi. Az itteni értékek nem nyomulnak az arcunkba, a történeteket nekünk kell megtalálni és nyitott szemmel járva meglátni az értékes dolgokat. Tisztában vannak vele, hogy az emberek többsége nem szép szobát keres, hanem egy érzést vagy egy programot és az végső soron senkit sem érdekel, hogy milyen színű a fal vagy az ágyhuzat. Nem is akarnak idemarketingelni minden vendéget, hisz az élményeket vadászók itt unatkozni fognak. Azok számára viszont akik megunták hogy hatszáz másik emberrel együtt reggeliznek egy személytelen wellnesshotelben van létjogosultsága a Páskomhoz hasonló helyeknek. Itt nem ajánlanak folyamatos szórakoztatást, de van szép szoba, szép kerttel és minden vendégnek jut pár mondat és kedves szó.

“Mivel nekünk nincs programunk, ezért kellett csinálni szép szobát, meg zöld gyepet. Nekünk ez van, ebből kellett főzni.”

Sokszor ismeretlen emberek között alakulnak ki beszélgetések, amelyen keresztül Mihály sok jó embert ismert meg az elmúlt években. Ő beszélt, az emberek pedig hallgattak. Beszélt a gyepről, amit imád mióta az eszét tudja és saját bevallása szerint is a becsípődése. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy érdekesnek gondolják magukat és pusztán a koruknál fogva bölcsnek is. A kor önmagában nem tesz bölccsé. Az ember csak a több ismeret birtokában tudja helyén kezelni magát és történetét, és ha azzal tisztában van akkor onnan már el lehet indulnia. Nem gondolják magukat különbnek másoknál, tisztelik a kockásterítős éttermek jó alapanyagokból becsülettel elkészített ételeit éppúgy mint a Costes csúcsgasztronómiáját, de ők már elhelyezték magukat egy történetben.

Őszintén állnak ahhoz amit csinálnak, nem akarnak sem többnek sem kevesebbnek látszani mint amik. Egy vacsora itt nem feltétlenül gasztronómiai tűzijáték, hanem az étkezés klasszikus élményéről szól, arról hogy jól lakjunk a végére. Ezek nem felsőbbrendű dolgok, pedig sokan maguknak sem vallják be, hogy egy ötfogásos gourmetvacsorát szívesen elcserélnének egy jó nagy tál lecsóra. A lajoskomáromi vendégház éttermében pedig Antal Zsuzsi jön és leteszi a tisztességgel elkészített ételt az emberek elé. Lehet, hogy nem a jó oldalról közelítve teszi elénk, de szeretettel teszi és az emberek ezt érzik. Érzik azt is, hogy jó.

“Ha kiírnám édesanyám bodzaszörpje mellé, hogy ‘kézműves’ akkor valószínűleg csak annyit mondana: Ejnye fiam, milyen butaságokat írogatsz te a táblára?”

Mihály már húsz évesen (még az előző évezredben) egy IFÁ-ból terítette az egri borokat szerte az országban, majd olyan fagylaltozó hálózatot épített ki, amely minőségben messze felülmúlta a korát. Régi cukrászreceptek alapján, a magas minőséghez mindig ragaszkodva már akkor Carpigiani géppel készítették a fagylaltot Lajoskomáromban, amelyet aztán Fonyódtól Szolnokig árultak. Az ösztönös szisztéma meghozta a sikert, amely egészen a jégkrémvilág térhódításáig tartott. Majd következett egy rövid diszkós korszak, ami arra volt jó, hogy rájöjjön mi az amivel soha többé nem akar foglalkozni.

“Jöttek a legények a védelmi pénzért én meg ártatlan ábrázattal mondtam neki, hogy nem kell nekünk portás. Zsuzsi állt a bejáratnál és valószínűleg Ő a Balaton máig egyetlen női biztonsági embere. Senki nem mert vele kötözködni.”

Gondolt egy nagyot és belevágott egy étterem létrehozásába. Az Eresz nagyon szép sikereket ért el és bár még ma is létezik, inkább már a Páskom hátországát jelenti. Így lett meg lassan mindennek a helye és szerepe. Édesapjával együtt álmodtak meg mindent, aki végig a segítségére volt. A mai 1.2 hektár területen álló birtokot 6-8 nadrágszíj parcella megvásárlásával és azok egyesítésével hozták létre. Közel tíz évig pihent a terület, majd ismét álmodtak egy nagyot és a semmiből megvalósították a Páskomot. Bár itt minden tudatosnak tűnik az első fűszáltól, az éttermen keresztül a szaunaházig, az igazság mégis az, hogy inkább ösztönös döntések sorozatának köszönhető.

“A feleségem végtelenül okos asszony. Én vagyok az álmodozó meg a terepmunkás, Ő meg mögérakja az érzelmektől mentes és szükséges dolgokat.”

Az emberek általában meglepődnek, hogy mit keres itt a Mezőföld közepén egy ilyen magas színvonalú vendégház. Mihály értetlenül áll a “miért éppen itt?” típusú kérdések előtt, hiszen ő itt él, ez az a falu ahová mindig hazatért és amelynek temetőjében hat generációra visszamenőleg nyugszanak felmenői. Itt az ember nem számít rá, hogy az út szélén ilyen épületeket és éttermet fognak találni olyan környezetbe ágyazva, amelyet nehezen hagy hátra az utazó.

Az Ereszt nehéz volt elengednie, mert nagyon sok volt a bele tett energia, ösztönös volt és szerelemből született. Idővel tanulta csak meg, hogy van amit el kell engedni azért hogy teret adjon valami új lehetőségének. “Ebből az életből csak egy van, ezt kell megélni. Fontos, hogy a Tibi csokit ne kelljen forgatni és azt nézni, hogy mennyibe kerül, de nem csak a nullákat kell látni. A mi kis mini világunkban az a fontos, hogy hogyan éljük az életünket. Mi itt belekezdtünk egy örömtáncba és az érzelmi alapon hozott döntéseinket idővel talán majd közgazdaságilag is sikerre tudjuk vinni.”

“Amikor itt a lucernaföld szélén levertem a karót, akkor mindenki azt gondolta, hogy a Misinek megint van valami agymenése.”

Kezdetben csak négy apartman építése szerepelt a terveikben. Majd felvetődött egy kis étterem gondolata, melyhez kevésnek gondolták az apartmanok számát így az építkezés közben toldották meg azt néhány alacsonyabb árfekvésű szobát rejtő épülettel. Gondolat gondolatot szült. Rájöttek, hogy a vendégeknek program kell, így lett a fürdőtóból medence, illetve a téli szezonra gondolva annak partján álló szaunaház. Ezt így a végtelenségig lehetne folytatni. Most éppen az esküvői igényeket kielégítő négy évszakos fesztiválsátor kivitelezésén dolgoznak, de gondolatban már annál is jóval előrébb járnak. Mihály már tudja milyen lesz a hátsó gyep, “olyan amilyet még a világ nem látott.”

“Én mindig a gombhoz varrtam a kabátot.”

Rabja ennek a történetnek, de nem érzi rabságnak azt. Nem érzi munkának azt sem, hogy két naponta füvet kell nyírnia és alig várja, hogy felpattanjon a traktorra. “Az emberek nyolcvan százalékának soha nem lesz ilyen gyep, mert a fűnyírást munkának fogják fel.“ Édesapja soha nem mondta, hogy neki traktorban kell ülnie csak azért mert ő is abban ült. Nem azért mert az alantas munka, hanem azért mert az az Ő élete volt. Mihály és felesége, Judit három gyermeküket is ilyen szellemben nevelték és nem akarnak az ő keresztjeik lenni, rájuk erőltetni a számukra fontos dolgokat.

“Nem lehet elspórolni a tapasztalást, le kell élni hozzá x évet. A régi öregek nem csak a tanulástól, hanem a tapasztalástól lettek bölcsek és tették helyesen a dolgaikat. Ez egy folyamat, amit végig kell járni és a végén az ember vagy odaér ahová szeretne vagy nem.”

“Akkor nem dolgozom, amikor én nem akarok. Olyan meg nincs.”

Mosberger Mihály még nem ért oda ahová szeretne, de feleségével értéket teremtett és létrehozott valamit, ami hiánypótló manapság. A lajoskomáromi lucernaföldön felépítettek egy vendégházat, amit a nulladik évben a Kincsem című filmet a közelben forgató stáb mentett meg, most pedig már második nyarát éli. A tudatlanság “nyugalmával” vágtak bele, némi naivitással ebbe a kihívásokkal teli vállalkozásba, amivel ma annyi embernek okoznak élményt.

Ocsovai László