Gere Attila Pincészete
Gere Attila és felesége, Katalin 1991-ben alapította meg a Gere Attila Pincészete családi vállalkozást, azzal a céllal, hogy régi magyar mintára újra megvalósítsanak egy generációkon átívelő, felmenőkről utódokra szálló borászatot. A régi hagyományokra építő, ugyanakkor újító, kísérletező személetű borászat területeinek nagysága ma eléri a 70 hektárt és egyike a Villányi borvidék legismertebb pincészeteinek. Hosszú utat jártak be az elmúlt évtizedekben, és most úgy gondolják, hogy a nagyobb lélegzetvételű munkák befejeztével eljött az ideje a finomhangolásoknak.
Megújult birtokközpont
2017 tavaszától a Kopár dűlőtől kőhajításra található birtokközpont jelentős átalakításokon esett át. Varró Zoltán belsőépítész segítségével felújították a pincészet teraszát és kóstolótereit, kialakítva ezáltal egy családias hangulatú udvarházat, ami egy elegánsabb miliőben történő vendégfogadást tesz lehetővé. A többfunkciós térben szalon, étkező, borbár és borkönyvtár is helyet kapott, melyek a télikerten keresztül kapcsolódnak a Szársomlyóra tekintő teraszhoz. A mindössze három hónap alatt végbement átalakítás a június elején megrendezett Gere Jazz Fesztivál vendégei számára már a borászat elegáns tételeihez méltó környezet biztosított.
A család Villány központjában található hangulatos étterme nehéz fabútoraival, sötét burkolataival és kandallójával a békeidők polgári hangulatát idézi, akárcsak a hozzá kapcsolódó családias Crocus Gere Bor Hotel & Resort. Az épületek nem követik a ma divatos modern, minimalista boros design-t, ehelyett az aktuális trendekkel szembefordulva önazonosak, a vidék sajátságos mediterrán jegyeit magán hordozó irányvonalat képviselnek. Varró Zoltán belsőépítész, a Gere családdal való régi ismeretségének köszönhetően képes volt értékrendjükhöz, koncepciójukhoz illeszkedő stílusban újratervezni a többfunkciós belső és külső tereket.
„A jó pár év ismeretség után könnyű volt egy olyan koncepciót megalkotni, ami igazán illik a Gere családhoz. Emellett persze összetett és komoly csapatmunka is kellett a megvalósításhoz, hiszen február közepén készültek el a tervek, és június elejére, a Gere Jazz Fesztiválra már át is adtuk a helyszínt, alig több mint három hónap alatt zajlottak le az átalakítások. Nagy élmény volt együtt dolgozni” – Varró Zoltán.
„A kék fotelbe már a látványterven beleszerettem, úgy egyeztünk meg a tervezővel, hogy abban ünnepeljük meg a felújítás végét egy pohár bor mellett” – Gere Andrea.
A belső terekben – falakon, a függönyökön és a párnákon – is megjelenő, a birtok első kézi tervrajzából készült akvarellszerű tájkép maradandó értéket sugároz, egyben összekapcsolja a múltat a jelennel. A funkciók szerint megosztott, négy részből álló belső tér a télikerttel együtt valódi udvarház hangulatát kelti, amely a régió legszebb rendezvényhelyszíne lehet. A pincészet teljes portfóliója kóstolható az intim hangulatú szalonban vagy akár az extravagánsabb borbárban, amit a borok mellett azok tárolására szolgáló légkondicionált borkönyvtár tesz vizuálisan is egyedivé.
„Az idelátogató vendégeknek a teljes Gere Attila-portfóliót meg tudjuk mutatni ebben a hangulatos, otthonos környezetben, illetve évjáratos tételeket is kóstolhatnak, ha pedig úgy alakul, akár a hordók között is bontunk egy palackot. A konyha is jobban felszerelt lett, így könnyebb lesz a pincészetnél rendezvényeket, konferenciákat, vacsora- és boresteket tartani, valamint vannak grillkonyhás ötleteink is a hétvégékre, amiket szeretnénk a későbbiekben megvalósítani” – Gere Andrea.
A legnagyobb változást a vadonatúj rendezvényterem, azaz a télikert jelenti, ami egy közel 150 m2-es helyiség az udvarház és a lenyűgöző kilátású park között. A terem különlegessége, hogy mind az üvegfalak, mind a pavilon teteje teljesen elhúzható, így egy kellemes nyárestén a szabad ég látványában is lehet gyönyörködni, amire a csillag alakú lámpák is reflektálnak. A napokban elkészülő kültéri grillpavilon mellett a korábbinál jóval felszereltebb beltéri konyha lehetővé teszi a kínált borokra komponált vacsorák lebonyolítását olyan környezetben amely a család régi vágya volt.
„Úgy vélem, hogy ez a tér Magyarország egyik legszebb rendezvényhelyszíne lett, ami elegáns, de nem feszélyezett, egy családi udvarház hangulatát adja vissza az idelátogató vendégeknek” – Varró Zoltán.
Egységesülő arculat, szőlészeti-borászati vonalon pedig új technológiák bevezetése a Gere brand jövője.
Ocsovai László