Otthonosság, vidéki vendéglátás, érthető és emberközeli gasztronómia. Helyek, ahol nincs wellness részleg, de vannak valódi emberek és értékek, beszélgetések és élmények. Képviselőik a hazai vendéglátás megteremtői, házigazdák, akik tisztelettel viseltetnek a vendég, szakmai alázattal a hivatásuk iránt. Emberek, akik a helyi és regionális értékek megmutatása mellett tették le a voksukat. Nehezen lehetne rangsorolni az általuk megteremtett szálláshelyeket, ezért szubjektív szempontok által összeállított toplisták helyett következzen egy szálláshely ajánló 2022-re. Íme tíz olyan hely, ahová mindenképpen érdemes ellátogatni idén (is).
Malomporta (Bozsok)
A Malomporta Bozsokon egy Kőszegtől 8 km-re fekvő kisfaluban található, közvetlenül az osztrák határ mellett. Kiváló közlekedése miatt Budapestről alig 2 és fél óra az út idáig. Bozsok, a tulajdonos házaspár Zita és Béla számára, a csörgedező patakjaival, a Sibrik kastély árnyas fáival, a Kőszegi-hegység számtalan ösvényével, a végtelen erdőkből áradó hűs szellőjével szerelem volt első látásra. Immár három évtizede köti családjukat ehhez a vidékhez.
Az egykori malom épületében látták meg álmaik szálláshelyét és megtartva eredeti formáját a régi ház egy alapos és igényes felújítás után néhány éve új életre kelt. Mára 6 lakást és több közösségi teret magába foglaló, stílusos apartmanházként várja vendégeit. A malom kertje és az előtte folyó kispatak valóságos édenkert, nyugágyai heverészésre csábítanak. A belső udvaron a kemence-tér és lugas a szabadtéri gasztronómia színtere. A természetközeli élet, a vidéki lét egyik legnagyobb értékének az tartják a házigazdák, hogy minőségi, tiszta élelmiszer kerülhet az asztalra. Vendégeinknek nagyrészt a saját biokertjükben termelt alapanyagokból készítik a Malomporta napindító, “ráérős” reggelijét.
További információk: Malomporta Bozsok
Kosbor Panzió (Magyarszombatfa)
“Őrség. Meghittség. Egészség. Kosbor.” A Vas megyei Magyarszombatfán található Kosbor Panzió négyes hívószava a tökéletes kikapcsolódás záloga is egyben. Tulajdonosát – Molnár-Mersitz Ágnest – több mint tíz évvel ezelőtt éppolyan észrevétlenül ragadta magával az Őrség nyugalma, mint ma a hozzájuk érkező vendégeket. Hagyományos őrségi stílusban épült, de ugyanakkor modern és fenntartható technológiákat rejtő épületegyüttes antik bútorokkal berendezett, meghitt szobái valódi kikapcsolódást és kiemelkedő szolgáltatásokat kínálnak. Olyan mintha a nagyihoz jönnénk vendégségbe, és mint gyerekkorunkban innen is fájó szívvel távozunk. Hiányoznak majd a valódi színek, ízek és illatok akárcsak a csend, a természet közelsége. Hiányzik majd Zénó kutya is, aki az érkezőket jó házigazda módjára az ajtóig kíséri és az a vendégszeretet, ami itt mindenkinek sajátja. Itt az Őrségi Nemzeti Park szélén, ahol nincs tévé, nincs wellness, de vannak valódi emberek és értékek, beszélgetések és élmények.
További információk: Kosbor Panzió
Botanica (Dánszentmiklós)
Hazánk mértani közepén, a Duna-Tisza közi homokhátságon található a Botanicának otthont adó Dánszentmiklós. A község mai jellege a XIX. században kezdett kialakulni az egykori kastélyok, kúriák, közép- és kisbirtokok körül. A szálláshely egyedi atmoszféráját ennek a tradicionális és nyugalmas vidéki környezetnek, a természet közelségének köszönheti, mely a belső tereiben is visszaköszön. A közösségi tereket és a tizenhárom egyedi szobát elegáns, kifinomult berendezési tárgyak, tömörfa bútorok és különleges kiegészítők töltik meg élettel. A kizárólag szállóvendégek részére nyitott éttermét Munk Tamás séf vezeti. Tamás a méltán híres Onyx étterembeli munkája után vette át a Botanica konyhájának irányítását, sokoldalú ismeretinek felhasználásával segítve a környéken hiánypótló, saját gyógy-és fűszernövényeket is felhasználó konyha fejlődését.
További információk: Botanica
Natura Hill (Zebegény)
Zebegényben, a fővárostól alig egy órányira kis vendégház áll a hegy tetején. A Natura Hill Zebegény megálmodói – Hodik Adrienn és Tibor – közgazdászok, akik 2014 novemberében, vendéglátói tapasztalat nélkül álltak neki ennek a csaknem teljesen önfenntartó komplexum létrehozásának. A nyolc, egyedi kialakítású szobának otthont adó épület az első felhasznált gerendától a geotermikus hűtő-fűtőrendszeren, fatüzelésű szaunán át a hővisszanyerő szellőztetésig a fenntarthatóságról szól.
Az ökológiai szemléletű birtok étteremmel is rendelkezik, amely házias ízeivel teszi teljessé a természeti környezet nyújtotta élményt. Állandó étlapja nincs, Szilvási Mihály séf és Angeli Mátyás sous-séf ebéd- és vacsora ajánlata a friss, szezonális alapanyagok függvényében változik. Nem fine dining és nem is bisztró, hanem egy különleges konyha, ahol törekednek a regionalitásra, és amit csak lehet azt az étterem negyven kilométeres körzetében gazdálkodó kistermelőktől szereznek be. Gasztronómiai élmény, fantasztikus panoráma, közel fél hektáros levendulamező, gyógy- és fűszernövénykert egy fenntarthatóságra törekvő helyen, amely egész évben várja a pihenni vágyókat.
További információk: Natura Hill
Pálos Resort (Zalacsány)
A Zalacsány-Örvényeshegyen található Pálos Resort gyógyfürdők szomszédságában, az erdőszélen áll, távol a városok és a forgalom zajától. A tíz hektáros családi birtok a béke szigete, ahol a szobák, apartmanok teraszáról akár reggeli közben is megcsodálhatóak az itt élő pettyes dámszarvasok. A birtok történelmi jelentőségű területen került kialakításra. Az 1200-as években itt épült fel a Pálos Rend központi jelentőségű kolostora, mely egészen az 1600-as évekig virágzott, régészeti feltárása 2021-ben kezdődött el.
A szálláshelyet tradicionális magyaros, falusias hangulatban alakították ki és berendezésében felhasználták a helyi kézműves motívumokat. A tulajdonosok értékteremtő munkájának elismeréseként a Pálos Resort 2018-ban és 2021-ben is bekerült a 28 legjobb európai szálláshely közé: elnyerték az International Hospitality Awards díját a Best Etno Hotel és Best Country Hotel kategóriában. Itt minden korosztály talál magának kikapcsolódási lehetőséget: hatalmas homokozó, játszótér, óriás trambulin várja a gyerekeket, míg a felnőttek szórakozását a fröccsteraszukon található biliárd, csocsó és pingpongasztal segíti. Borospincéjük kínálata a környék legjobb boraival és pálinkáival várja kóstolóit. Tavasztól őszig vezetett e-bike túrákat szerveznek a zalai dombok között, melyhez saját MTB e-bike-okat biztosítanak.
További információk: Pálos Resort
Dióliget (Lovasberény)
A Dióliget egy három hektáros diófákkal borított, városoktól távoli menedék, ahol az ember igazán kikapcsolódhat, és új élményekkel gazdagodhat. A Misi Család feladta korábbi városi életmódját, hogy megteremtsék maguknak egy élhetőbb élet alapjait. Egy, a korábbinál sokkal természet közelibb, vidéki légkörben kezdtek új életet, amiben egészen más értékek váltak fontossá számukra, mint amiben korábban léteztek. Egy olyan hely, amely magával ragad, ahol otthagy az ember a lelkéből egy darabot. Nem tudod mire vágytál amíg ide nem érsz, és nehezen is tudod majd otthagyni mikor indulnod kell.
Itt 8 különböző egyedi szálláshely közül választhat, aki a Dióligetben szeretne pihenni, ezek között vannak 2 fős különleges lombházak, terméskő házikók, kis romantikus studio-apartmanok, de vannak családi menedékek is.
További információk: Dióliget
Páskom (Lajoskomárom)
A lajoskomáromban található Páskom a tulajdonosa, Mosberger Mihály számára a világ közepe. Született vendéglátó, aki képes volt sikerre vinni egy éttermet (Eresz étterem Mosberger pince) és egy egykori lucernaföld közepén létrehozni egy vendégházat, melynek a csodájára járnak szerte az országból. Sok mindennel foglakozott, de itt, egy három ház által keretezett gyepen találta meg a helyet ahová igyekezett, azt amiben örömét leli. Ösztönös története ezer szállal kötődik a Fülöp-hegy lábánál található településhez, a tájhoz, az itteni emberekhez. A Balaton déli partjától 25 km-re, a Mezőföld közepén, piciny présházak és szőlőültetvények mellett álló épületegyüttes lakrészeiben éppúgy törekednek a tradíció és a modern technológia ötvözésére, mint a Stílusos Vidéki Éttermiséget vezető Ruprecht László kreatív séf segítségével kialakított étterem koncepciójában. Az egy hektáros park közepén álló vendégházhoz saját úszómedence, dísztó és szaunaház is tartozik, illetve a környéken számos egyéb programlehetőség és látnivaló akad (dégi Festetics – kastély, Fülöp-hegyi pincesor, enyingi Kabóka Lovastanya).
További információk: Páskom
Káli Art Inn (Köveskál)
Köveskál főutcáján, egy vagyonos borkereskedő egykori hajléka ma a Káli-medence nyugalma után vágyakozó vendégek otthona. A Káli Art Inn kétségtelenül a vidéki vendéglátás hazai etalonja, ahol a házigazdák számára az a legfontosabb, hogy náluk mindenki otthon érezze magát. Döbröntei Csaba és Ildikó a hozzájuk látogatókat régi barátként köszöntik, és helyi alkalmazottakkal dolgoznak azon, hogy a vendégeik feltöltődjenek, élvezzék a vidék nyugalmát és a helyi gasztronómiát. A “Káli Art Inn időtlen és felejthetetlen, mint maga a Káli-medence”, ezért olyan nehéz elhagyni azt hazainduláskor. Lehetetlen felfedezni mindent egy hét alatt, de talán egy év alatt sem lehet. Van valami ebben a helyben, amit nehéz szavakkal leírni, ezt tényleg látni kell.
További információk: Káli Art Inn
Bencze Családi Birtok (Hegymagas)
A Bencze Családi Birtokot vezető, eredetileg programozó matematikus végzettségű Bencze István 2012 óta gazdálkodik Szent György-hegyen. Informatikusként hiányolta munkájából a kreativitást és a kihívásokat, amit végül Hegymagason, egy szőlőbirtok vezetőjeként talált meg. A történet egy kis házzal és pár sor szőlővel indult a hegy déli oldalán, amit a fiatal és kísérletező személetű borász főként Szászi Endre (Szászi Birtok) segítségével kezdett művelni.
A birtok ma közel húsz hektáros és leginkább Pinot Noir-ra, Rajnai Rizlingre és régi magyar fajtákra (Bakator, Hárslevelű, Furmint) koncentrál. A szőlőtermesztés tekintetében a kezdetektől ökológiai, de már 2014 őszétől Demeter biodinamikus elvek mentén gazdálkodik. A változatos talajszerkezet (barna erdőtalaj, agyag, bazalt, homokkő padok) és a Balaton hatása itt kifejezetten kedvez a Rajnainak és a Furmintnak. A fajtajelleget és a terroir sajátosságait nem kívánják erős hordóhasználattal elnyomni. Emiatt a pincében hordók helyett különböző méretű, formájú és változatos anyagból készült magyar, francia és olasz amforákat találunk.
A szőlőskertekkel együtt a család tulajdonába került házakat eredeti észak-balatoni stílusukban újították fel, miközben a legmodernebb technológiákat csempészték az öreg falak közé. A vendégházaktól mindössze pár perces sétára található a birtok fölötti területen lévő Lengyel kápolna és a Tarányi présház, de a Balaton, a Szigligeti vár, Kapolcs vagy a Káli-medence is könnyen elérhető innen.
További információk: Bencze Családi Birtok
Babérliget Kúria (Polány)
Ami a Balaton északi partjának a köveskáli Káli Art Inn, az a déli partjának a polányi Babérliget Kúria. Polány alig több mint 200 fős somogyi község, ahol mintha megállt volna az idő. Először csak a csönd tűnik fel, majd a kúria apró részletei, amelyek mind az átgondoltságról, igényességről árulkodnak. A berendezés gondosan összeválogatott helyi és külföldi antik tárgyakból és bútorokból áll, a hatalmas kert pedig levendulabokrokkal, gesztenye- és gyümölcsfákkal, szőlővel emlékeztet Provance-ra. A kétszintes, kilenc szobás kúria egykor a Békeffy nemesi család XIX. században épített rezidenciája volt, amelyet eredeti stílusában állítottak helyre. Hatalmas belső terek, közös helyiségek (társalgó, kandallós könyvtárszoba, étkezőhelyiség) mellett a különleges látványkonyha igazi közösségformáló térként hozza közelebb egymáshoz a vendéglátókat és a vendégeket. Ösztönösen jók abban amit csinálnak, legyen szó vendéglátásról vagy egy itt megrendezett felejthetetlen esküvőről.
Szállóvendégeik számára gazdag, farm-to-table reggelit és felszolgált, 3 fogásos vacsorát biztosítanak modern, helyi bisztró konyhájuk napi ajánlata szerint. Az ételérzékeny és diétázó vendégekre külön figyelmet fordítanak.
További információk: Babérliget Kúria
Ocsovai László