Zelna Borászat


“A természettel való összhang, annak tisztelete számunkra alapértékek.” (Lukács Lilla, a Zelna Borászat tulajdonosa)

A néptánc szeretete és a kemény munka hozta össze a Zelna Borászat fiatal és lendületes csapatát. Lukács Lilla és férje, a szőlész-borász Barabás Barna 2013-ban vágtak bele a borkészítésbe a Balaton-felvidéken. A házaspárt Szabó Máté Lajos borász segíti a nyolc hektáron történő gazdálkodásban a Farkő-kő, Lapostelki (Balatonfüred) és Csiten (Balatonszőlős) dűlőkben. A Tihanyi Apátság, majd TSZ tulajdon szőlők egy része 30 évnél is régebbi telepítés, amelyet ahol lehetett megmentettek és kipótoltak. A Farkó-kő változatos talajszerkezete, a Balaton pótolhatatlan hatása a siker kulcsa és egy csapat, aki imádja amit csinál.

Amikor Lilla és Barna 2005-ben először találkoztak a néptánckörben bizonyára egyikük sem gondolta volna, hogy alig több mint tíz év múlva férj és feleségként dolgoznak majd együtt saját borászatukban. Kezdettől jó barátok voltak, majd kapcsolatuk továbbfejlődött, és ma boldog házaspárként nevelik kislányukat, a fél éves Grétit (aki nyugodtan üldögél az autó hátsó ülésén, miközben Lillával a dűlőket járjuk). Sorra kapják az elismeréseket, pedig nincs mögöttük évtizedes tapasztalat, van viszont lelkesedés, csapatmunka és Lilla nagypapájának segítsége.

“Nagypapám 18 éves korában megállt itt Füreden, és itt is maradt.”

Lilla miután elvégezte a pécsi egyetem marketing szakát a fővárosban helyezkedett el egy reklámügynökségnél. Közben Barna már kert- és parképítő végzettségével a zsebében vágott bele a egyetemi szőlész-borász képzésbe, ezáltal megszerezve egy átfogó tudást, amely a szőlőnövénytől, az azt magába foglaló közeg teljeskörű ismeretéig terjed. Mindketten ügyesek voltak a saját területükön, de nehezen találták a helyes választ a “Hol látod magad öt év múlva?” tipikus interjúkérdésre. Bizonyára gyorsan fejlődött volna a karrierjük, de ez a jövőkép nem tette boldoggá őket. Annál inkább a hétvégi kirándulások, amelyek célpontjai elsősorban szőlészetek, borászatok voltak. Mint olyan sokan mások, ők is szerettek volna valami természetközelivel, növényekkel és állatokkal foglalkozni a budapesti mókuskerék helyett, de a döntés meghozatalához segítség kellett. A nagypapa segítsége, aki tanácsaival segítette a fiatalokat a kezdetektől, és akinek szőlőjében Lilla a nyarait töltötte gyerekkorában.

2013 őszén kezdték el járni a füredi dűlőket, megfelelő terület után kutatva, míg egy évvel később meg nem találták az első hektárnyi területet, ahol elkezdődött a Zelna Borászat története. Hamar felismerték, hogy a teljes embert kívánó borászkodás nem fér össze a Budapest-Balaton közötti ingázással. A kétlaki életet esküvőjük után, 2016-ban számolták fel, hátrahagyva a biztosat valami bizonytalanért, ami az álmukat jelenti.

“Amikor a part mellett kanyargó útról először meglátom a Balatont, akkor tudom, hogy jó döntés volt.”

Borászatuk, a kevéssé szerencsés 2014-es évben indult. Nem volt pincéjük, családjuk azt tanácsolta, hogy adják el a termést, de ők ragaszkotak elképzeléseikhez és a rohamléptékben felépített feldolgozóban elkészítették első borukat. Tető még nem volt a fejük felett, a sok esőnek valamit a bürokráciának köszönhetően pedig a szőlő sokáig kint maradt a tőkéken. Az októberi meleg időszak és a késői szüret kedvezett a szőlőnek. Végül a kedvezőtlen előjelek ellenére, valamint az erős hozamkorlátozásnak köszönhetően szép, koncentrált borokat születtek.

A család és a közönség is nagyon várta az első borokat, de ők induló márkaként nem akartak olyan borokkal kijönni amivel nem elégedettek, ami nem őket tükrözi. “Novemberben nem akartuk odaadni a borokat PET palackban a családnak, ők meg azt hitték, hogy elrontottuk az egészet, és nem merjük bevallani nekik.” Nem rontották el, sőt. Februárban palackba került a rozé, és a budapesti Rozália fesztiválon eladták az első deci borukat. “Nagyszerű érzés volt, sosem felejtem el. Nagyon jól esett, hogy nemcsak a szakma, hanem a közönség is megerősítette, hogy jó az irány, és nem csak nekünk tetszik az amit csinálunk.”

Jöttek az első cikkek, beszámolók és mindenki érezte, hogy valami elkezdődött a Farkő-kő dűlőben, amire érdemes lesz odafigyelni. A 2015-ös évjárat legalább olyan jól sikerült, mint az egy évvel korábbi – bár kicsit mást stílust képvisel – , ami érthető egy induló, kísérletező és saját útját kereső borászat esetében. Hordóhasználat, pörkölés, dűlők sajátosságai, talaj, fajtajelleg mind-mind olyan tényezők, amelyeket ki kell tapasztalni hisz itt már a tankönyv nem segít. A bio gazdálkodást folytató borászat preventív szemléletű védekezése szép gyümölcsöt eredményezett ebben az évben, ami a borokban is visszaköszön.

2016 is szépen indult, a területek kiheverték a két évvel korábbi jeget. Azonban egyik napról a másikra a szép, vitális szőlő lenullázódott, amikor a balatonszőlősi Csiten-dűlőn belépett a jégeső, ami meg sem állt a a füredi Farkó-kő dűlő aljáig. Minden terület és fajta érintve volt, és bár a hírekből ítélve nem gondolták jelentősnek a kárt, a területre érve szembesültek a ténnyel, hogy szinte minden odalett.

A borok egységes stílust képviselnek a teljes szortimentben, és ez nem csak az egyedi, Pletser Cecília grafikus által tervezett címkének köszönhető. Olaszriszling, szürkebarát és rozália (rizling-tramini keresztezés) a klasszikus sor, amelyre a rozén kívül egy dűlős tételekből álló, prémium négyes – Lapostelek Olaszrizling, Hajagos Pinot Gris, Csiten Pinot Gris és a Farkó-kő Olaszrizling – épül. A vörös tételeket a 2016-ban balatonszőlősi alapanyagból készült Zwigelt és egy füredi 2015-ös Merlot – Cabernet Sauvignon képviseli.

A magas minőség iránti elkötelezettséget jól mutatja, hogy a 2014-es Farkó-kő Olaszrizlinget a Borigo TOP 100 bora közé sorolták, miközben a 2015-ös évjáratú tétel a VinAgora Nemzetközi Borversenyen a legmagasabb pontszámot kapta a Balatonfüred-csopaki borvidékről származó olaszrizlingek közül. Merlot-Cabernet Sauvignon boruk a IV. Szent Orbán napi borversenyen a bírálók szerint a hegyközség legjobb vörösbora lett, illetve a balatonfüredi Városi Borversenyen aranyérmet kapott a 2015-ös Farkó-kő Olaszrizling és a 2015-ös Merlot-Cabernet Sauvignon is. A díjnyertes tételek és a teljes szortiment kóstolható a 2016 májusában megnyitott Zelna Borterasz és Vinotékában.

Borleírások: http://www.zelna.hu/#borok

Igazi csapatként dolgoznak együtt. Máté folyamatosan jelen van a borászatban, Barna reggeltől estig kint vannak a szőlőben, míg Lilla feladatai a bor palackban kerülése után kezdődnek. Korábbi szakmai tapasztalatukat jól tudják kamatoztatni, miközben ki is egészítik egymást, bár saját bevallásuk szerint sem könnyű 24 órát együtt dolgozni, de mégis jól vizsgáztak az elmúlt években.

“Nincs mögöttünk több generációnyi háttér. Ez egyrész előnyt, mert a magunk útját járhatjuk, másrészt hátrány, mert hiányzik a tapasztalat.”

Jó borokkal, jó arculattal kiálltak és hittel, lelkesedéssel viszik tovább, amit elkezdtek. Talán az utolsó utáni pillanatban érkeztek erre a lassan túltelített piacra, de az idő majd megmondja ki megy és ki marad. Még keresik a közönségüket, hisz a szakma előbb megtalálta őket, mint a fogyasztók. Tele vannak tervekkel, céljuk a jelenlegi nyolc hektáros birtokéretet tizenötre emelni, és főleg Olaszrizlinggel és Kárpát medencei fajtákkal foglalkozni.

Ocsovai László

+ Nincsenek hozzászólások

Add hozzá a Tiéd